Címkék

2015. február 13., péntek

5 pontból álló családtámogatási akcióprogram indul



Megosztás

 
Nyomtasd ki! Print Friendly and PDF  
 

Családtámogatási akcióprogramot indít a kormány, azzal a céllal, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek – jelentette be az Emmi államtitkára. Az 5 pontból álló akcióprogram érinti: a kétgyermekesek családi adókedvezményét, az első házasok adókedvezményét, a félszocpolt, a részmunkaidős foglalkoztatást és a bölcsődei férőhelyek rendezését.
A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek, és ezzel fenntartható demográfiai fordulat álljon be, ezért családtámogatási akcióprogramot indít – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára .
Családi adókedvezmény megőrzése támogatja a gyermekvállalási kedvet
Novák Katalin elmondta: annak útjában, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, négy olyan akadály áll, amin a kormánynak módjában áll változtatni. Ilyen az, hogy:
– sokan attól tartanak, a gyermekvállalás veszélyezteti anyagi biztonságukat,
– a másik, hogy nem tudnak megfelelő lakhatási körülményeket biztosítani,
– a harmadik a munkaerőpiacra történő visszailleszkedés nehézségei,
– a negyedik pedig a kisgyermekek napközbeni ellátásának hiányosságai.


5 pontból álló akcióprogram indul a családosoknak
A kormány ezért egy öt pontból álló akcióprogramot indít. Ennek első eleme a családi adókedvezmény rendszerének megőrzése, amellyel kapcsolatban Novák Katalin hangsúlyozta: tulajdonképpen nem kedvezményt adnak, hanem megtartják a családoknál azt a pénzt, ami jár, és amit a gyermekek gondozására fordíthatnak.

1. A kétgyermekesek családi adókedvezménye
Az államtitkár elmondta: a kétgyermekesek családi adókedvezményét a jelenlegi gyermekenkénti 10 ezer forintról 2019-re 20 ezer forintra növelik, ez 55-60 milliárd forint többletet jelent a családoknak.

2. Első házasok adókedvezménye
Új intézkedés az első házasok adókedvezménye: 2015-től a házasságot kötők első gyermekük születéséig, de legfeljebb két évig havi ötezer forint adókedvezményben részesülhetnek. Azaz egy év alatt 60 ezer, két év alatt, tehát a maximális időtartamra 120 ezer forint többletjövedelemhez juthatnak a friss házasok. A kormány erre 1,6 milliárd forintot irányzott elő, és a becslések szerint az intézkedés 30 ezer házaspárt érint.

3. Családi otthonteremtési kedvezmény – „félszocpol”
A lakhatási körülmények javítása érdekében az egygyermekes családok részére is igénybe vehető lesz a “szocpol”, és nemcsak új, de használt lakás vásárlására és meglévő lakás bővítésére is igénybe lehet venni a családi otthonteremtési kedvezményt. A támogatás maximális összege – a vállalt gyermekek számától és az igényelt lakástól függően – 3 millió 250 ezer forint lehet.

4. Kisgyermekes szülők részmunkaidős foglalkoztatása
A nők munkába állását azzal segítenék, hogy a részmunkaidőben dolgozó kisgyermekes szülő után ugyanúgy 100 ezer forint bruttó bérig járna az adókedvezmény a munkáltatóknak, mint a teljes munkaidősök esetében. A három- vagy több gyermekeket nevelő szülők esetében pedig 3 helyett már 5 évig kell kötelezően biztosítani a munkáltatónak a részmunkaidős foglalkoztatást, ha ezt kérik.

5. Bölcsődei férőhelyek
A kisgyermekek napközbeni elhelyezésével kapcsolatban az államtitkár közölte, az a cél, hogy a jelenlegi 42 ezerről 2018-ra 60 ezerre emelkedjék a bölcsődei férőhelyek száma. Ennek érdekében tavaszig ezer férőhelyet hoznak létre uniós forrásból, 700-at költségvetési forrásból és uniós forrásból még a következő években további 6400 férőhelyet. Jelezte: szeptembertől kötelező lesz a hároméves gyermekeknek óvodába járni, és összekötik az óvodába járással a családi pótlék folyósítását.
Novák Katalin az Emmi Szalay utcai központi ügyfélszolgálati irodájában tartotta a sajtótájékoztatót, és jelezte: az új családtámogatásokkal kapcsolatban az ügyfélszolgálaton is lehet érdeklődni. Az ügyfélszolgálaton játszósarkot is kialakítottak, hogy amíg a szülők ügyeket intéznek, a gyermekek ott játszhassanak.

Ha te is hasznosnak találtad, oszd meg másokkal is! Köszönjük!   

Forrás itt található:

Még több közérdekű cikkek itt találhatók
http://maikupon.blogspot.com/2015/01/palyazatok-2015.html