Megosztás
Nyomtasd ki!
30 ezer forintos bírság járhat a kutyatartóknak ha erről megfeledkeznek
Kutyát tartani nagy felelősség, de emellett adminisztrációs terhekkel is jár, melyek elmulasztásáért komoly bírság jár!
December végén járt le az önkormányzatoknál a határidő az ebösszeírásra.Ilyenkor a kutyatulajoknak minden 4 hónaposnál idősebb kutyust be kell jelenteni, attól függetlenül, hogy az állatban van-e chip vagy nincsen.
2012. január elsején vezették be ezt az állatvédelmi törvényt, mely egy újabb kötelezettséget jelent az önkormányzatok számára, ugyanis nekik kell elvégezni az ebösszeírást.Ezt a teendőt három évente kell elvégezni, az első ilyen kötelezettségnek tavaly, 2014. december végén járt le a határideje.Vannak települések, ahol már 2013-ban eleget tettek ennek a kötelességnek, de az ország nagy részén az önkormányzatok csak tavaly év végi határidőt szabtak meg, sőt vannak, olyan települések is ahol még egészen február végéig lehet nyilatkozni az ebekről.
Azért fontos ezt az információt terjeszteni, mert az előzetes felmérések alapján, csak minden második kutyatulajdonos tud erről a kötelességről.A maradék még soha nem is hallott róla, márpedig a törvény nem ismerete nem mentesít a büntetés alól, így rájuk is komoly bírság vár!
Egy kétoldalas nyomtatványon kell nyilatkozni az ebről vagy ebekről, mely az internetről is letölthető több település honlapján , de egyes települések postán is kiküldték, vannak melyek csak egy polgármesteri hirdetményben figyelmeztettek a kötelességre.
Minek kell szerepelnie az adatlapon : A kutya fajtájának, nevének, tulajdonosa nevének, elérhetőségének, a kutyába ültetett transzponder (chip) számának, annak, hogy melyik állatorvos ültette be, és még jó néhány adatnak.
Aki nem tesz eleget kötelességének és nem szolgáltatja a kért adatokat az ebről az minimálisan 30 ezer forintos büntetéssel kell, hogy számoljon! Minimum! A hiányzó chipért szintén bírság – minimum 45 000 forint, hiszen 2013 január óta ez is kötelező!
Létezik már egy adatbázis, melyet az állatorvosok bővítenek folyamatosan.
Ha te is hasznosnak találtad, oszd meg másokkal is! Köszönjük!

Forrás itt található: