Címkék

2015. február 5., csütörtök

Első házasok kedvezménye


Megosztás

 
Nyomtasd ki! Print Friendly and PDF  
 
A kedvezmény 2015. januárjától vehető igénybe az első házasok számára kortól függetlenül.Ennek értelmében, azok vehetik igénybe a kedvezmény, akik 2014. december 31. után kötöttek házasságot, vagyis idéntől mindenkinek jár.Feltétel, hogy a házaspár legalább egyik tagjának ez legyen az első házassága.Itt a 120 ezer forintos nászajándék az államtól!
Ha mindkét félnek ez az első házassága, akkor ketten együtt minden hónapban, maximum 31.250 forint kedvezményben részesülhetnek, ami egész szép összegnek tekinthető ma Magyarországon.A házastársak együttesen jogosultsági hónaponként 5000 forint adónak megfelelő mértékben csökkenthetik az egyébként fizetendő adójukat.




Ezt a kedvezményt maximum 24 hónapig, azaz 2 évig lehet igénybe venni, természetesen abban az esetben ha a házastársak nem válnak el addig.A kedvezmény akkor vehető igénybe 2 évig, ha nem születik ezen időtartam alatt gyermek, ugyanis a gyermek fogantatásával máris jogosultak lesznek a családi adókedvezményre, ami ennél magasabb összeg lehet, tehát azzal járnak jobban.Ha pár egyik tagjának már van gyermeke egy előző kapcsolatból és családi kedvezményre jogosult, az még nem zárja ki az első házasok kedvezményére való jogosultságot.

A kedvezményt a házastársak természetesen meg is oszthatják.Ha pár nem tudja a személyi jövedelemadójából érvényesíteni ezt a kedvezmény abban az esetben a kedvezmény érvényesíthető a járulékból is.
Az első házasok kedvezmény az Országgyűlés 2014. november 18-án elfogadott adótörvénye tartalmazza.

Ha te is hasznosnak találtad, oszd meg másokkal is! Köszönjük!   

Forrás itt található:

Még több pályázati cikkek itt találhatók
http://maikupon.blogspot.com/2015/01/palyazatok-2015.html