Megosztás
Nyomtasd ki!
Jó hír a nyugdíjasoknak, hogy kezd igen erősen körvonalazódni, hogy mire is számíthatnak az elkövetkezendőkben nyugdíjemelési fronton.
2010 óta az a kormány politikája, hogy a nyugdíjak reálértékét meg fogják őrizni, íg yminden költségvetés tervezésekor a jövő évre várt infláció mértékével emeli a nyugdíjak összegét.A további tervek a konvergenciprogramnak köszönhetően szintén világossá váltak.A kormány a további évekre nézve is azt tűzte ki célul, hogy megőrzi a nyugdíjak reálérétkét, vagyis a várható infláció mértékével emelik jövőre is , 2017-ben és 2018-ban is!
Hogy egészen pontosan mit is jelent ez a nyugdíjasoknak?
Idén, vagyis 2015-ben az infláció 1,8%, emellé 0%-os a fogyasztási árindex vagyis, a nyugdíjak reálértéke nőtt! A következő években a következő számok várhatók: 2016-ban 1,6 2017-ben 2,5 2018-ban pedig 3 százalék lehet az infláció mértéke. |
Vagyis, ha az elkövetkezendő 3 évet nézzük meg és vesszük alapul, akkor a három év leforgása alatt összesen, 9,1 százalékos emelkedést eredményez a nyugdíjaknál. Jelenleg az átlag nyugdíj 105 429 forint , a konvergenciaprogram végére 115 123 forintra fog ez emelkedni.
Habár a kormány azta célt tűzte ki, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét és nem emeli őket, mégis az infláció és a 0%-os fogyasztói árindex kapcsolatának köszönhetően a nyugdíjak emelkedtek és várhatóan az elkövetkezendő években is emelkedni fognak!
Forrás itt található: