Megosztás
Nyomtasd ki!
Legutoljára 2011. január 4-én követhettük nyomon országunk területéről ezt a ritka jelenséget, amikor a napkorong 80 százaléka volt takarásban. A most soron következő kisebb fázisú lesz ugyan, de a múltkorinál kedvezőbb megfigyelési körülmények várhatók. Érdekes egybeesés, hogy a fogyatkozás éppen a tavaszi napéjegyenlőség napjára, március 20-ára esik.
A Hold a napkorong 60 százalékát takarja a március 20-i fogyatkozás maximumán
Budapestről szemlélve központi csillagunk 58,4%-át fedi majd el a Hold 10 óra 48 perckor, amikor az égitest a látóhatár felett 40° magasan járja majd égi útját. A maximális fázis időszakában a napfény kissé sápadtabban világítja meg a tájat a megszokottnál, azonban oda kell figyelnünk, ha ezt az eltérést érzékelni is szeretnénk. Az alábbi táblázat nagyobb városainkra adja meg az egyes kontaktusok adatait, amelyből látható, hogy országon belül csak néhány perc eltérés lesz az egyes időpontok között.
(Forrás: Meteor csillagászati évkönyv, 2015.)
Fontos biztonsági követelmény, hogy megfelelő szűrő nélkül soha ne nézzünk közvetlenül a Napba, mert súlyos látáskárosodáshoz vezethet! A koncentrált hő és fény hatása távcsővel, teleobjektívvel fokozottan érvényesül, így optikai segédeszközökkel különösen körültekintőnek kell lennünk. Legjobb megoldás, ha beszerzünk egy erre a célra kifejlesztett szűrőt vagy szemüveget.
Súlyos veszélyt jelent szemünk épségére, ha megfelelő védőeszköz nélkül nézünk a Napba

Város | Fogyatkozás kezdete | Maximuma | Fogyatkozás vége |
Budapest | 9:39:28 | 10:48:30 | 11:59:44 |
Debrecen | 9:43:23 | 10:52:22 | 12:03:03 |
Győr | 9:37:46 | 10:46:49 | 11:58:15 |
Kaposvár | 9:36:27 | 10:45:19 | 11:56:41 |
Kecskemét | 9:39:51 | 10:48:48 | 11:59:52 |
Miskolc | 9:42:42 | 10:51:47 | 12:02:41 |
Nyíregyháza | 9:43:56 | 10:52:57 | 12:03:39 |
Pécs | 9:36:47 | 10:45:36 | 11:56:52 |
Salgótarján | 9:41:18 | 10:50:24 | 12:01:29 |
Sopron | 9:36:19 | 10:45:19 | 11:56:54 |
Szeged | 9:39:49 | 10:48:38 | 11:59:33 |
Szekszárd | 9:37:47 | 10:46:39 | 11:57:52 |
Székesfehérvár | 9:38:18 | 10:47:18 | 11:58:36 |
Szombathely | 9:35:51 | 10:44:48 | 11:56:22 |
Tatabánya | 9:38:00 | 10:47:03 | 11:58:26 |
Veszprém | 9:37:28 | 10:46:27 | 11:57:50 |
Zalaegerszeg | 9:35:41 | 10:44:23 | 11:56:08 |
Fontos biztonsági követelmény, hogy megfelelő szűrő nélkül soha ne nézzünk közvetlenül a Napba, mert súlyos látáskárosodáshoz vezethet! A koncentrált hő és fény hatása távcsővel, teleobjektívvel fokozottan érvényesül, így optikai segédeszközökkel különösen körültekintőnek kell lennünk. Legjobb megoldás, ha beszerzünk egy erre a célra kifejlesztett szűrőt vagy szemüveget.
Súlyos veszélyt jelent szemünk épségére, ha megfelelő védőeszköz nélkül nézünk a Napba
Forrás itt található: