Címkék

2015. szeptember 13., vasárnap

NÉMETORSZÁG BESOKALLT, A HATÁROK LEZÁRÁSÁT FONTOLGATJA



Megosztás

 
Nyomtasd ki! Print Friendly and PDF  





Ausztriában válságtanácskozásra készül a kormány, mert egy határzár nyomán ott rekedhetnek a menekültek.

A Die Presse úgy tudja, Angela Merkel véget akar vetni a korlátlan beutazásnak Németországba. Ennek érdekében meglehetősen gyors intézkedésekre lesz szükség, amelyek az osztrák lap információi szerint még ma, azaz vasárnap életbe léphetnek. A osztrák kancellári hivatal vasárnap délután négy órakor válságtanácskozást tart. A lap szerint a tervek között szerepel a határellenőrzés átmeneti bevezetése is. Az Österreich című bulvárlap szerint erre 24 órán belül sor kerülhet. Az átmeneti határzár komoly gondot okozna Ausztriának, hiszen a Magyarországról érkező menekültek így nem utazhatnának tovább Németországba.

Csak Münchenbe 12 ezer menekült érkezett vasárnap. A német kormány világos jelzést akar küldeni azoknak a menekülteknek, akik jelenleg még Törökországban vagy más közel-keleti menekülttáborban tartózkodnak: vége az ellenőrizetlen beutazásnak Németországba.

Vasárnap Alexander Dobrindt közlekedési miniszter jelentette ki Berlinben, hogy Németország a teherbírásának határához érkezett a menekültek befogadása terén, és úgy vélekedett, hogy az országnak félreérthetetlenül ezt a jelzést kell küldenie. Ő azoknak az országoknak a megsegítését javasolta, ahová a menekültek válsághelyzetükből először érkeznek, továbbá Németország határainak védelmét pártolta.


Döntés itt olvasható
AZONNALI HATÁRELLENŐRZÉSRŐL ÉS VONATSTOPRÓL DÖNTÖTT NÉMETORSZÁG
http://maikupon.blogspot.com/2015/09/azonnali-hatarellenorzesrol-es.html


Forrás és itt található: